Keresés

Egyedi keresés

2008. november 12., szerda

Sok még a tisztáznivaló a leendő médiatörvény körül


Látva a nyilvánosság felháborodását és tiltakozását, úgy tűnik, a pártok kissé visszakoznának az új médiatörvénnyel kapcsolatos eredeti elképzeléseikhez képest.

A jogifórum értesülései szerint az MSZP élesen bírálja egyebek közt a médiahatóság szinte rendőri jogosítványait, valamint azt, hogy egy ilyen példátlanul erős hatósággal szemben nem lenne, aki szükség esetén az újságírókat és a sajtószabadságot védené. A Fidesz szakpolitikusa, Szalai Annamária nyilvánvalónak tartja, hogy ha a munkaanyagból ötpárti indítvány lesz, azt még módosítják. A médiahatóság jogköreit feszegető kérdésre azt válaszolta: e hatóság kizárólag piacfelügyeleti ügyekben kaphatna a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló jogosítványokat – félreértés vagy pontatlan szövegezés következménye az a hiedelem, hogy jogköre egyéb területekre is kiterjedne. A lap azon felvetésére, hogy nemcsak megmaradna, hanem még növekedne is a pártok befolyása például a közmédiumokra, Szalai azt válaszolta: „Elég volt a szemforgatásból. Tisztább viszonyokat teremt, ha a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, és nem hárítják tovább látszólag független testületekre.“ Pető Iván, az SZDSZ médiáért felelős politikusa úgy nyilatkozott, hogy a médiatörvény tervezetét ért bírálatok „részben tárgyi tévedéseket tartalmaznak, részben az eljárást kifogásolják, részben másról szólnak, mint maga a törvénytervezet“. Én pedig remélem, hogy a pontatlan szövegezéseket és a félreértéseket tényleg el fogja kerülni a Parlament elé kerülő javaslat.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. október 30., csütörtök

Médiarendőrség fogja cenzúrázni az Internetet?


Olvasom a hírt az indexen, és egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt nagyon örvendetes, hogy a két nagy párt képes egyáltalán valamilyen kérdésben együttműködni, legyen az akár az új médiatörvény elfogadása. Egy toldozott-foldozott, hiányos és elavult törvényről van szó, aminek a lecserélése már régóta indokolt lenne.

A digitális átállás érdekében minden tévé- és rádiócsatorna is az új törvény kidolgozását sürgeti. A baj csak az, hogy mint a cikk írja, "a konkrét pénzügyi előnyökért cserébe a nagy médiapiaci szereplők lemondanak eddigi viszonylagos szabadságukról". Arról van szó, hogy a felállítandó Nemzeti Médiahatóság a tartalomszabályozás érdekében olyan hatósági jogköröket kapna, mint a Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás elleni fellépés érdekében, ráadásul a hatásköre - az ORTT-vel ellentétben - kiterjedne az internetes médiára is. Igaz ugyan, hogy előzetes bírói engedéllyel, de joga lenne házkutatást tartani az adott médiánál, adathordozókat lefoglalni, rendőri közreműködést kérni, s akár ötvenmillió forintos bírságot is kiszabni. A testület tagjait pedig a Parlament nevezné ki, vagyis politikus káderek fogják rendőri segítséggel zaklatni, cenzúrázni és bírságolni akár internetes oldalakat is. Tisztára Kína.
A Versenyhivatal által alkalmazható kényszerintézkedések célja a tisztességtelen verseny megakadályozása. De milyen demokratikus érdek támasztja alá, hogy egy bíró engedélyt adjon egy a sajtószabadságot ilyen súlyosan korlátozó intézkedésre?
Persze valamilyen szintű tartalomszabályozásra szükség van az Interneten is. Hiszen jelenleg a sajtóra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók az internetes híroldalak esetén: például nem kérhető sajtó-helyreigazítás, és nincs megnyugtatóan rendezve a személyiségi jogok védelme sem. Utóbbinál leginkább az a gond, hogy az elektronikus kereskedelmi törvény értelmében, ha a tárhelyszolgáltató tudomást szerez egy jogsértő információról, akkor köteles azt eltávolítani, különben felel az ebből eredő kárért. Vagyis ha Gipsz Jakab azt állítja, hogy az index vagy az origo egyik cikke sérti az ő jó hírnevét, akkor ír egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, amely - hogy elkerülje a felelősséget - valószínűleg intézkedik a cikk leszedéséről.
Ez az a helyzet, amit meg lehetne szüntetni, ha mondjuk ennek az új médiarendőrségnek az lenne a feladata, hogy a hozzá érkező, ilyen jellegű bejelentéseket előzetesen megvizsgálná, és ideiglenesen (amíg mondjuk a bíróság helyreigazítási eljárásban) döntene intézkedne az adott tartalom eltávolításáról. Ehelyett, ha a törvényt így elfogadják, létrejön egy parlamenti szerv, amely saját hatáskörében, kedve szerint korlátozhatja a sajtószabadságot.



Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. október 20., hétfő

A közszereplők magánszférája


Közszereplőnek lenni nem egy egyszerű feladat. Nemcsak azért, mert ők az átlagembernél toleránsabban kell, hogy viseljék a kritikát, a gúnyt, a nyilvánosságot és a fotózást; hanem azért is, mert a rájuk vonatkozó szabályokat tekintve igencsak ellentmondásos a joggyakorlat, sőt, az is kérdéses, egyáltalán ki számít közszereplőnek.


A történet 1994-ben kezdődött, amikor is az
Alkotmánybíróság megsemmisítette a Büntető Törvénykönyvnek a "hivatalos személy megsértése" című, az előző rendszerből ránk maradt bűncselekményét. Az azóta milliószor idézett indoklás szerint: „a kritika megengedhetőségének határai tágabbak a kormányzat, a közhivatalnokok esetében, és valamennyi közszereplő esetében tágabbak, mint magánszemélyek tekintetében”. Ám a közszereplő fogalmának definiálásával a törvényhozás mind a mai napig adós maradt.
Ugyanez a határozat azt is
kimondja, hogy „az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok magánszférája másokénál szűkebb”. Ez az előző megállapításból is következne, hiszen a nagyobb kritika nagyobb beavatkozást jelent a magánszférába. De a magánszféra határait nemcsak a véleménynyilvánítással szemben megkövetelt tolerancia szintje jelöli ki, hanem az is, hogy például kinek milyen adata nyilvános, ki mikor fotózható, stb.
A magánszférába történő egyes beavatkozásokra más-más szabályok vonatkoznak. Nem mondhatom azt, hogy mivel Kiszel Tünde közszereplő, ezért nyilvánosságra hozhatom, mennyi a jövedelme és milyen autója van. De nemcsak a beavatkozás jellege, hanem alanya szerint is különbséget kell tenni. Míg a mindenkori MTV elnök fizetése nyilvános, addig ugyanez nem mondható el a Heti Hetes vendégeiről, pedig a szó köznapi értelmében mind közszereplők.

Megmondom a véleményem

A véleménynyilvánítás szabadsága az egyik legjobban védett jog (legalábbis elméletben), ugyanis ez a demokrácia alapvető meghatározója. Nagyjából egy dolog szabhat neki korlátot: a másik ember becsülete. A fenti alkotmá
nybírósági határozat pedig azt mondja ki, hogy ez a korlát magasabban helyezkedik el azon személyek esetén, akiknek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, vagy akik valamilyen közhivatalt töltenek be. Ez a vélemény lehet akár sértő is, ezt állapította meg a strassbourgi bíróság abban a perben, amit 1999-ben Jörg Haider osztrák kormányfő indított egy újságíró ellen, aki lehülyézte egy cikkében. A vélemény megjelenhet karikatúra formájában is. A HVG ellen 1998-ban indított pert a Horn-kormány titokminisztere, mert a címlapon az ő arca volt látható oly módon, hogy a szeme kendővel volt bekötve, a füleiben parafadugó volt, a szája pedig össze volt kapcsozva. Az ítélet kimondta, hogy közszereplők esetén a véleménynyilvánítás csak akkor sért személyiségi jogot, ha az indokolatlanul bántó, sértő vagy lealacsonyító.
Véleményem szerint egy politikusnál a lehető legszűkebbre kell megvonni azt a területet, ahol az ő becsületének védelmében mások véleménynyilvánításának szabadsága korlátozható. Más a helyzet viszont a többi közszereplőnél. Egy sportoló, színész, újságíró, sztárügyvéd vagy bármilyen "celeb" (de utálom ezt a szót) esetén abból kell kiindulni, hogy ők nem rendelkeznek közhatalommal, tehát az ő bírálhatóságuknak nem a demokratikus közvélemény igénye az alapja, viszont életük egy részét a nyilvánosság elé viszik, s ezt a részüket nyugodtan lehet bírálni. Leírhatom, hogy az új megasztáros énekesnőnek milyen borzalmasan pocsék hangja van, milyen szarul néz ki, milyen rosszul öltözködik, de az már gáz, ha arról értekezek, hogy mekkora ringyó, aki csak azért jutott be, mert összefeküdt egy zsűritaggal, ugyanis ez a kijelentés nemcsak indokolatlanul lealacsonyító, de még ha igaz is lenne, akkor sem függene össze a tévés közszereplésével.

Közszereplők rivaldafényben

A Ptk. a nyilvános közszereplés esetét nevezi meg olyannak, amikor nem kell a fotóalanynak hozzájárulni
a a fotózáshoz vagy videózáshoz. A hangsúly tehát nem az alanyon, hanem az adott helyzeten, a közszereplésen van. Ugyanis attól még, hogy valaki közszereplő, az életének nem minden részét éli a kamerák előtt, akármennyire is érdeklődik a közönség az életének azon része iránt. Egy hírhedt bűnöző nem válik közszereplővé pusztán azáltal, hogy minden újságban a címlapon szerepel, csak akkor, ha önként vállalja a közszereplést, mint például a viszkis rabló. Vannak emberek, akik általában nem közszereplők, mégis egy adott pillanatban közszereplést vállalnak: ilyen például az árpádsávos tüntető, a melegfelvonuló vagy egy rendezvény szónoka. Ezek az emberek a hozzájárulásuk nélkül is fotózhatók, de csak az adott esemény keretein belül. Ahogyan a többi közszereplő is csak munkája, közszereplése során „zaklatható”.
Tehát nyilvánvalóan nem közszereplés, ha a közszereplő csak az utcán megy, a barátnőjével egy étteremben ebédel vagy egy szórakozóhelyen táncol, viszont ha egy nyilvános rendezvényen részt vesz, akkor az már annak számít. Mivel a bulvármagazinok tele vannak közszereplőket intim pillanatukban ábrázoló fotókkal, ezért feltételezhető, hogy ezek közzétételéhez ők hozzájárultak, máskülönben folyamatosan azt hallanánk, hogy perlik az újságokat. (Ez persze nem ritka, úgyhogy a nagy bulvárlapok a költségvetésükben általában félretesznek külön egy összeget személyiségi jogi perekre.)

Közszereplők személyes adatai

Az adatvédelem főszabálya szerint a személyes adat akkor kezelhető, ha az érintett ahhoz hozzájárult. Ez a szabály vonatkozik a közszereplőkre is, tehát ha egy énekesnő nem akarja megmondani, hogy hol vett magának nyaralót, akkor azt nem szabad kideríteni, még akkor sem, ha erre sok újságolvasó kíváncsi lenne. Van viszont egy személyi kör, amelybe a közszereplők egy része beletartozik, s amelyeknek bizonyos személyes adatai nyilvánosak: ez a közfeladatot ellátó személyek csoportja.
Úgy szól a törvény, hogy ezen személyek feladatkörével összefüggő személyes adata nyilvános. Ebbe a csoportba nemcsak közszereplők tartoznak bele, hiszen közfeladatot lát el az orvos, a rendőr, a tűzoltó és a bíró is, csakúgy, mint a képviselő.
Annak az eldöntésénél, hogy milyen adat függ össze a feladatkörrel, abból kell kiindulni, hogy a szabály célja egyrészt a közpénzek felhasználásának, másrészt a közhatalom gyakorlásának az ellenőrzése. Ezért nyilvános a képviselők vagy a Magyar Televízió elnökének fizetése, és ezért nyilvános az adott ügyben ítélkező bíró neve, de címe és telefonszáma már nem, mint ahogy azt anno a kurucinfo gondolta a 2006. szeptemberi tévéostromnál randalírozók elleni büntetőperben eljáró bírókról. Ugyanezért van jogunk elkérni a minket igazoltató rendőrök azonosítóját, és ezért lehet az intézkedő rendőrt is fotózni, de ez nem mehet el odáig, hogy az őt a munkájában hátráltassa vagy visszaélésszerűen történjen.

Látható tehát, hogy a közszereplőknek többféle csoportját lehet elkülöníteni, akikre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Általánosságban viszont elmondható, hogy a közszereplők magánszférája a legkevésbé a véleménynyilvánítás szabadságával szemben élvez védelmet, viszont személyes adatai ugyanúgy bizalmas információk, kivéve ha valamilyen közérdek (közhatalom, közpénzek felhasználásának ellenőrzése) nem teszi ezeket nyilvánossá.



Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. október 16., csütörtök

Spamnek minősül-e a linkcsere?


Aki kicsit is foglalkozott már weboldala népszerűsítésével, az tudja, hogy a látogatottság növelésének, a keresőkben való kedvező pozíció elérésének egyik fontos eszköze a linkcsere, azaz a megfelelő szövegű, egymás oldalaira mutató linkek rendszere.


Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, valahogy fel kell vennie a kezdeményező oldalnak a kapcsolatot a másik oldallal. Az a kérdés, hogy az ilyen tárgyú e-mail elküldése elektronikus hirdetésnek minősül-e. A bizonytalanság oka, hogy 2003 óta az elektronikus kereskedelmi törvény szerint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás elektronikus úton, távollevők részére, rendszerint ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás. Elektronikus hirdetés pedig minden olyan közlés, ami az ilyen szolgáltatás igénybevételét előmozdítja.
Tehát ingyenes "szolgáltatás" is lehet az ilyen közlés tárgya. A linkcsere nem kerül pénzbe, de kétségtelenül mindkét fél számára előnyökkel jár. Akárhogy töröm a fejem, nem tudom úgy megfogalmazni az e-mailt, hogy ne legyen benne az én oldalam linkjének a szövege és az oldalra mutató link maga, amik az oldal igénybevételét ugyebár előmozdítják.
Bár a törvény szerint nem minősül spamnek önmagában az adott tevékenységhez közvetlen hozzáférést biztosító domain név közlése, de egyrészt ha csak egy linket küldök e-mailben, akkor abból a címzett nem ért majd semmit, másrészt a Nemzeti Hírközlési Hatóság az ezzel kapcsolatos kérdésemre azt válaszolta, hogy ez a szabály "nem alkalmazható az Ön által említett esetben, ugyanis ebbe a meghatározásba beletartozhat egy újságban, honlapon, vagy más felületen található levelezési cím, más elérhetőség, weboldal cím, azonban az elektronikus levélben küldött link nem."
Nos, töredelmesen beismerem, hogy én is kerestem már meg e-mailben oldalakat linkcsere céljából. Nyilvánvaló, hogy ez az esetek többségében nem jelent problémát, hiszen általában egy oldal készítője a saját érdekében is jónak gondolja a dolgot. De akadjon csak egy magánszemély (hála az égnek, szeptembertől már csak magán e-mailcímek jöhetnek szóba spam feljelentőként), aki rossz tréfának tartja a linkcserét, és akkor nekem lőttek.
Félreértés ne essék, nem vagyok spam-párti. Csak úgy gondolom, ésszerűsíteni kellene a törvényi definíciót. Fizessen büntetést az utazási iroda, a warezoldal, az online gyógyszertár meg a többi, akik pénzért igénybevehető, valódi szolgáltatást reklámoznak, de aminek semmi köze üzleti tevékenységhez, az ne minősüljön spamnek.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. október 10., péntek

Nem indít eljárást az NHH jogi személy címzettek spam bejelentése alapján


Az új reklámtörvénnyel kapcsolatos kérdések egy részére választ kaptam most a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól. Előző postomban felvetettem, hogy bár a reklámtörvény szerint spam címzettje csak magánszemély lehet, ezt adott esetben nehéz eldönteni, különösen, ha a cég dolgozójának céges e-mail címe például így néz ki: vezetéknév.keresztnév@cégnév.hu. Az NHH tájékoztatása szerint abból kell kiindulni, hogy a levél tartalma alapján ki tekinthető címzettnek. "Amennyiben pl. egy vállalkozás hivatalos honlapján az értékesítési osztály kapcsolattartási címeként egy vezeteknev.keresztnev@cegnev.hu típusú e-mail cím szerepel, akkor arra az elérhetőségre küldött e-mailek címzettje értelemszerűen az értékesítési osztály, tehát nem természetes személy."
A másik bajom az volt, hogy a reklámtörvény egyértelmű szövege ellenére az NHH honlapján az szerepel, hogy jogi személy címzett esetén is indíthat eljárást a hatóság, bár ez nem kötelessége. Ezzel kapcsolatban most arról tájékoztattak, hogy az "idézett szövegrészlet tartalma lekerül a portálról (kezdeményezése megtörtént, kötelező engedélyezési előírások lassítják a folyamatot sajnos), a benne említett mérlegelési jogkör a vonatkozó jogi háttér többszöri átgondolása után kellőképpen nem áll meg."
Összefoglalva tehát: ha egy vállalkozásnak van hivatalos weboldala, és az azon megadott kapcsolati e-mail címekre a cégnek szóló reklámlevelet küldünk, akkor az nem minősül spamnek, és az NHH sem fog eljárni az ezzel kapcsolatos beadványok ügyében. Így már jobban hangzik, ugye?


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. október 8., szerda

Új reklámtörvény: spammelhetők-e a céges e-mail címek?


Nem világos, merre fog tartani a spammel kapcsolatos joggyakorlat az új reklámtörvény nyomán, a tisztánlátást nehezíti az NHH álláspontja is. A B2B marketing blogba írtam erről egy bejegyzést, amit most ide is felteszek:

Ha egy vállalkozás e-mailben akarta hirdetni magát, ezt korábban is csak úgy tehette ezt meg, hogy a weboldalán található valamilyen űrlap, vagy a szolgáltatása igénybevételekor kitöltött kapcsolatfelvételi lap segítségével előzetesen beszerezte az ügyfél e-mail címét, s ez a nyilatkozat világos utalást tartalmazott arra, hogy annak elfogadásával az ügyfél hozzájárul reklámüzenetek fogadásához. Nem volt kiskapu, hiszen az is spamnek minősült, ha valaki ilyen hozzájáruló nyilatkozatot küldött e-mailben elfogadásra.
Ezen most annyi változott, hogy a direkt marketing eme szigorú szabályainak alkalmazási körét leszűkítették a természetes személy címzettekre. Vagyis ha a címzett egy vállalkozás, akkor spammelhető. Kérdés persze, hogy ez eldönthető-e az e-mail cím alapján.
Gondolom jóhiszeműen feltételezhető, hogy az info@cégnév.hu cím egy céghez tartozik, de sok nagy cég ennél több kapcsolattartásra szolgáló címet is megad. A gondok tehát ott kezdődnek, hogy vajon minek minősül a cég honlapján Gipsz Jakab értékesítő fényképe alatt szereplő sales@cégnév.hu, vagy Cserepes Virág HR menedzser neve alatt szereplő hr@cégnév.hu e-mail cím. Hiszen ezek a címek egy meghatározott személyhez tartoznak, de nyilvánvaló, hogy ők a céget képviselik, és ennek érdekében szerepel a címük az oldalon. Arról nem is beszélve, hogy sok kis vállalkozás honlapján magának a tulajdonosnak a személyes e-mail címe szerepel. Ha én mondjuk a kerepestarcsai Tortahegesztő Kft.-nek címzek egy ajánlatot a skywalkerlajos@gmail.com címre, ami az oldalukon szerepel, akkor ez vajon a vállalkozásnak küldött ajánlat, vagy magánszemélynek küldött spam? Nos, az általános jogelvek alapján szerencsére utóbbit az eljárást megindító Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) kell bizonyítania. Sokkal tisztább lenne ugyanakkor a helyzet, ha meghatározná a törvény, hogy az számít céges e-mailnek, ami a vállalkozás hivatalos honlapján szerepel.
Tovább bonyolítja a helyzetet viszont, hogy az NHH honlapján található egy nem lényegtelen megjegyzés:
"Az NHH Hivatala természetesen ezután is fogadja a nem természetes személyek részére küldött kéretlen elektronikus hirdetések esetén is a beadványokat, ezek alapján ugyanakkor eljárási kötelezettsége nincs, azonban mérlegelési jogkörében eljárva dönt arról, indít-e eljárást."
Ez azt jelenti magyarul, hogy fűre lépni nem tilos ugyan, de lehet, hogy megbüntetnek érte. (Szerintem egyébként az NHH nem jól értelmezi a törvényt, mert ha abban egyszer az van, hogy a szabály csak a természetes személy címzett részére küldött e-mailekre vonatkozik, akkor nem terjesztheti ki önkényesen a hatáskörét.)
Mindenesetre, ha a törvényhozónak az volt a célja, hogy megkönnyítse a B2B kommunikációt, akkor egyértelműbben kellett volna fogalmaznia, hiszen így most megnyitott egy olyan kiskaput, amin senki nem mer majd bemenni.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. október 6., hétfő

A betyárok és a média: viselhet-e símaszkot egy tüntető?


A jogvéleményen olvastam egy érdekes felvetést arról, hogy vajon meg lehet-e tiltani jogilag, hogy egy tüntető álarcot, símaszkot viseljen. Nagyon merész a problémafelvetés, hiszen a magyar joggyakorlat nagyon erősen védi a véleménynyilvánítás szabadságát, ráadásul még abban sem egységesek az álláspontok, amint azt korábban írtam, hogy fotózható-e egy tüntetés résztvevője.
Ugyanakkor az igény felmerülése teljességgel érthető. Egyrészt, aki kimegy szimpatizálni egy utcai tüntetésre, az vállalja - akár arcával is - a véleményét. Másrészt, ha elvárjuk a rendőrtől, hogy viseljen azonosítót, legyen köteles eltűrni a fotózást, akkor ugyanez elvárható a tüntetőtől is, így fair. Amikor kialakult az az álláspont, hogy a nyilvános közszereplések passzív résztvevőit nem lehet hozzájárulásuk nélkül fotózni, akkor még erősen élt a jogászokban a szocializmus emléke, amikor a demokráciáért tüntetőket megfigyelték, jelentettek róluk, s később ezért mondjuk a munkahelyükön hátrány érte őket. Csakhogy amíg ma már ilyesmitől nem kell félni, s a rendőrség adatkezelését is pontosan körülírják a jogszabályok, addig a tüntetéseken megjelent egy jól körülhatárolható csoport, akik nem a demokráciáért mennek ki tüntetni, hanem éppen azt akarják megcsúfolni. Ők úgy döntöttek, elejét veszik annak a kérdésnek, hogy szabad-e az arcukat fotózni, s ezért maszkkal takarják el azt. Álarc mögött már hangosabban lehet skandálni, bátrabban lehet rendőrautót gyújtogatni. Akinek pedig nem tetszik a betyárjelmez, az nyilván hazaáruló.
Ilyen előzmények mellett valóban jogosan merül fel, miként lehetne megtiltani az álarc viseletét. Nézzük meg, mi lehetne ennek a módja. A Ptk.-ból ezt nehéz levezetni, mert a törvény arról ír, hogy mi lehet rajta jogosan egy fotón, és nem arról, hogy minek kell rajta lennie. A véleménynyilvánítás szabadsága pedig védi az anonim véleménynyilvánítást is. Nem lehet általánosságban előírni, hogy aki véleményt fejez ki, annak fel kell fednie személyazonosságát. Szép is lenne, ha ezentúl minden fórumozó csak fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva mondhatná el véleményét az interneten. Az adatvédelem nemcsak védi a magánszférát, de bizonyos esetekben korlátozza azt valamilyen közérdek védelmében. A közérdekből nyilvános adatok, mint amilyen például az intézkedő rendőr személyazonossága, abból a megfontolásból nyilvánosak, hogy az államhatalom legyen átlátható, aki közhatalom birtokában cselekszik, azt ne tehesse anonim módon.
A símaszkos tüntető viszont nem gyakorol közhatalmat, ő a gyülekezési szabadságát gyakorolja, pontosabban visszaél vele. Ezért mondjuk elő lehetne írni a gyülekezési törvényben, hogy tilos tüntetéseken a személyazonosítást lehetetlenné tevő öltözék viselete. Ezzel viszont az a baj, hogy ha ezt általánosan megtiltjuk, akkor például a critical mass felvonulás résztvevői se viselhetnének gázmaszkot, a könnygázas oszlatáskor pedig tilos lenne sállal védeni az arcot, ami által a tüntető egészséghez való joga sérülne.
Véleményem szerint az lenne megoldás, ha a gyülekezési törvényben felhatalmazást kapna a rendőrség, hogy a csuklyás-maszkos felvonulókat kiemelhesse a tömegből igazoltatás céljára, ha pedig ez a személyek nagy számára tekintettel lehetetlen lenne, akkor a tüntetést feloszlathatja. Úgysem lehetne kötelezően előírni, ki mit viselhet egy tüntetésen. Ha valaki úgy gondolja, hogy akkor érzi jól magát egy tüntetésen, ha Rózsa Sándornak öltözik, ám tegye. De vegye tudomásul, hogy a rendőrség ilyenkor jogosan fogja igazoltatni.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. szeptember 29., hétfő

Habemus ombudsman: megválasztották az adatvédelmi biztost


Ötödjére sikerült a Parlamentnek adatvédelmi biztost választania. Önmagában az a tény, hogy mintegy tíz hónapig nem volt képes a törvényhozás választani a tisztségre valakit, jól mutatja, hogy mennyire érdekli a T. Házat az adatvédelem. De nem kesergek, mert Jóri András személyében olyan ember lesz az ombudsmani hivatal élén, akinek egyik szakterülete az informatikai jog, rendszerinformatikusi végzettsége pedig garanciát jelent arra, hogy az adatvédelmi jogi gyakorlat gyorsan reagálhasson az új technológiák kihívásaira.
A tanulmányaiban kifejtett nézetei alapján az mondható el, hogy gyakorlati ember, s az utóbbi időben az adatvédelmi jogra jellemző dogmatizmus helyett a praktikus változtatások híve. Csak egy példa: ma a joggyakorlat egységes abban, hogy minden személyes adat, amely egy meghatározott emberrel kapcsolatba hozható, függetlenül attól, hogy az illető, akinek a birtokában van, objektíve képes-e a kapcsolat megállapítására. Például az autók rendszámából csak a belügyi nyilvántartás alapján lehet a tulajdonost megállapítani, erre tehát akármely földi halandó nem képes. Vagy ott van az IP cím, ami szintén személyes adat, de konkrét személlyel csak az internetszolgáltató tudja összefüggésbe hozni. Nos, Jóri egy tanulmányában azt fejtegeti, hogy célszerű lenne az ilyen esetekre megalkotni a közvetett személyes adat fogalmát, mert nem várható el, hogy például rám, mint egyszerű tartalomszolgáltatóra, aki az oldal látogatóinak IP címéhez ugyanúgy hozzáférek, de a mögöttük rejtőző személyt csak külső segítséggel tudnám felfedni, ugyanolyan szigorú előírások vonatkozzanak, mint arra, aki ezt a kapcsolatot közvetlenül elő tudja állítani.
Eddig megjelent publikációi tehát bizakodásra adnak okot, s remélhetőleg állásfoglalásaival segíteni fogja a tisztánlátást néhány ellentmondásos kérdésben.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. szeptember 26., péntek

Szomszédkukkoló közösségi oldal: semmibe vett személyes adatok

Nemrégiben bukkantam a „rohadt szomszéd” (rotten neighbor) nevet viselő közösségi oldalra. A rottenneighbor lényege, hogy a felhasználó megoszthatja szomszédaival kapcsolatos élményeit akár szöveg, akár kép, akár videó formájában az oldalon. Eltérően a hagyományos közösségi oldalaktól, itt nem a saját adatlapodat szerkesztheted, hanem másokét. A szomszéd adatlapján szerepel egy lakcím, valamint a Google Maps által kreált térkép, amelyen be van jelölve az illető háza. A történetet lehet véleményezni is, ami mindenki számára abszolút nyilvános. Regisztrálni csak akkor kell, ha össze akarnánk mi is állítani egy adatlapot a szomszédunkról. A közösségi oldalnak egyébként amolyan ingatlan-tanácsadó funkciója is van, hiszen lakcím alapján meg lehet nézni, hogy az adott házban, illetve a környékén milyen emberek laknak, hallgatnak-e hangosan zenét, leviszik-e a szemetet, fizetik-e rendesen a közös költséget, stb. Nemcsak negatív, de pozitív történetek elmondására is van lehetőség: az oldalon nemcsak a legrosszabb/legperverzebb/leghangosabb/legbunkóbb szomszédok listája olvasható, hanem azoké is, akik mindig lenyírják a füvet, mindig átjönnek segíteni, stb.
Ez persze nem menti fel az oldal üzemeltetőjét néhány etikai kérdés alól. Nem ismerem az amerikai adatvédelmi jogot, de az egészen biztos, hogy a magyar törvény szerint ilyen oldalt nem lehetne üzemeltetni. Önmagában egy lakcím elhelyezése is személyes adat kezelésének minősül a törvény értelmében, még akkor is, ha név nem szerepel a történetben. Lakcím alapján ugyanis elvben bárki azonosítható. Az meg pláne durva, ha a hangoskodó szomszédot még titokban fel is veszik kamerával, és felteszik az Internetre. A személyes adat kezeléséhez az érintett hozzájárulása (vagy törvényi felhatalmazás) szükséges. Ha a felvétel rejtett kamerával készül, akkor azon felismerhetetlenné kell tenni a személyeket.
Ezzel kapcsolatos az is, hogy sokan úgy gondolják, ha valaki magáról valamit feltesz az Internetre, akkor az onnantól szabad prédam, bárki bármilyen célra felhasználhatja. Nemrég olvastam egy cikket az egyik híroldalon, amely egy új közösségi oldalt mutatott be, s a kritikai hangvételű cikk mellett egy ismerőslista screenshotját is megmutatták. Az igaz, hogy ezek az adatok bárki számára nyilvánosak, aki regisztrál az adott közösségi oldalra, de ez nem jelenti azt, hogy szabadon felhasználhatók lennének bármilyen célra, pláne nem jelentethetők meg a média nyilvánossága előtt. A híroldal tehát úgy járt volna el helyesen, ha anonimizálja az adatlapokat, beleértve az arcképeket is, valahogy így:





Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. szeptember 20., szombat

A rendőr, a tüntető és a fotóriporter: személyiségi jogok tüntetéseken



Már régóta terveztem egy bejegyzést a rendőrök képmáshoz való jogával kapcsolatban, a mai tüntetések pedig ismét aktuálissá tették a kérdést: kinek milyen személyiségi jogai lehetnek egy tüntetésen? Kérheti-e egy rendőr, hogy ne fotózzák? És egy tüntető? Kinek higgyen a fotóriporter? (Tételezzük fel, hogy nem verik meg.)

Közszereplő-e vagy?

Kezdjük a tüntetőkkel. Aszongya a Ptk., hogy nyilvános közszereplés kivételével képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulása szükséges. Nyilvános közszereplés-e egy tüntetés? Hát persze. Hiszen valamilyen közéleti, társadalmi célja van, az emberek ki akarnak vele fejezni, el akarnak érni valamit (hogy mit, az most nem érdekes), de ez különbözteti meg a tüntető tömeget a metróra várakozó tömegtől (bár a hasonlat sántít, hiszen azok is el akarnak érni valamit…). A fő kérdés nem is az, hogy a tüntetés közszereplés-e, hanem hogy mi a helyzet az ilyen rendezvények passzív résztvevőivel. Ugyanis nyilvánvaló, hogy egy szónok, legyen akár hivatásos, akár spontán, éppen egy aktív közéleti tevékenységet végez, mondhatni közszereplő, tehát fotózható.
De mi a helyzet azzal, aki csak elmegy, hogy puszta jelenlétével, jobb esetben kiabálásával, rosszabb esetben különféle tárgyak dobálásával véleményt nyilvánítani? Ők azok a passzív résztvevők, akikről több jogász azt gondolja, hogy nem közszereplők. Szerintem viszont aki akár melegfelvonulásra, akár szélsőjobbos tüntetésre, akár chartázni megy, az önként tárja a nyilvánosság elé a saját hovatartozását, ráadásul számolnia kell azzal, hogy az esemény a médiát nem hagyja hidegen. Logikátlan lenne tehát, ha tiltakozhatnának a fotózás ellen. (Mellesleg aki akar, az úgyis csuklyát húz a fejére.)


Biztos úr, mosolyt kérek!

A rendőr feladata ellátása közben van jelen egy tüntetésen, nem "résztvevője" annak. Az adatvédelmi biztos ennek alapján mondta azt, hogy mivel a rendőr nem közszereplő, ezért nem is fotózható. Igen ám, de pont az adatvédelmi törvény rendelkezéseit nem vette figyelembe, hiszen az alapján más lehet a következtetés.
Van ugyanis egy olyan szabály, hogy a közfeladatot ellátó személy feladatkörével összefüggő személyes adata közérdekből nyilvános. Hmmm. Közfeladatot végez a rendőr? Nem mindig, de általában igen. Például amikor igazoltat. Vagy tömegoszlat. Vagy gumibotozik. Miért? Mert olyat csinálhat, amire másnak ilyenkor nincs joga: a rá bízott közhatalomnál fogva kényszert alkalmaz. Ilyenkor ő nem elsősorban Kovács Elemér, hanem az állam kinyújtott keze. Az állam pedig nem lehet láthatatlan, legalábbis demokráciában biztosan nem. Ez az értelme ennek az adatvédelmi szabálynak.
Kétségtelen, hogy a rendőrnek az intézkedés során rengeteg szabályt kell betartania. De ezért is vetik őket alá különféle pszichológiai vizsgálatoknak. Fel kell arra készülniük, hogy a tevékenységük a nyilvánosság előtt fog zajlani. Nem várható el persze, hogy a tömegoszlatás közben vegyék le a bukósisakjukat, ezért kell azonosítót viselniük. De ha éppen nincs rajtuk bukósisak, akkor a közhatalom gyakorlása közben nem tiltakozhatnak a fotózásuk ellen. A hangsúly a közhatalom gyakorlásán van, mert amikor éppen újságot olvasnak vagy sétálgatnak, akkor már megint magánemberek, de ha helyszínelnek, igazoltatnak, akkor semmiképpen nem azok.

Fotózhat-e rendőr tüntetőt?

Na igen, ez is kemény dió. Hiszen ha a fotóriporter fotózhatja őt, akkor a rendőr miért ne? A rendőrnek igen széleskörű jogai vannak a bűncselekmények felderítése érdekében, s ezek többnyire háttérbe szorítják az adatvédelem elveit. (Hogy csak a legkézenfekvőbb példát említsem: a BKV ellenőr nem jogosult elkérni a személyi igazolványt, a rendőr viszont igen.)
Van egy olyan szabály, ami kimondja, hogy a Rendőrség a rendőri intézkedéssel összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról felvételt készíthet. Elvileg tehát azt is megteheti, hogy egy egész közvetítőkocsit kivezényel a helyszínre, és az egész tüntetést levideózza. Ennek bűnmegelőzési célja van, így könnyebb visszakeresni, hogy kik voltak a rendbontók. De mivel előre nem lehet megmondani, lesz-e rendbontás, előfordulhat, hogy ok nélkül rögzítik az eseményt. Ezért van az, hogy ha a tüntetéssel kapcsolatban nem indul eljárás, akkor 6 hónap után meg kell semmisíteniük a szalagot.
Persze az ő joga sem korlátlan. Az adatvédelmi biztos nemrég felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű felvételek készítésénél is figyelemmel kell lenni az emberi méltóságra. Az ugyanis joggal való visszaélés, ha a rendőr az igazoltatás alkalmával „tetőtől talpig” lekamerázza az érintettet, és utasítja, hogy végig nézzen a kamerába.

A tanulság röviden: mindenki kamerázhat mindenkit, de csak ésszel.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. szeptember 17., szerda

Jön az új Ptk. – változik a személyiségi jogok szabályozása


Megvolt a nyitóbuli a Parlamentben, kezdődhet a munka. Úgy néz ki, még Karácsony előtt kijön az új Ptk., csak hogy örüljenek a téli államvizsgázók, mint például én. Csak halkan merem megkérdezni, hogy miért kell egy törvényt, ami az Alkotmány után kábé a legfontosabb jogszabály, sürgősségi eljárásban tárgyalni? Mi már csak ilyenek vagyunk: képesek vagyunk évekig vitatkozni egy köztéri szoborról, de pillanatok alatt hadat üzenünk az Egyesült Államoknak, ha arról van szó. Eddig OFF.
Nézzük tehát, mi változik a személyiségi jogok terén. Eddig, ha egy újságíró leírta, hogy Sügér Baltazár vállalkozó otthon pitbullok vérében szokott fürdeni, akkor Baltazár barátunknak, aki ettől kicsit bepöccenve, ámde a civilizált megoldások híveként nem bunkósbottal, hanem ügyvédhadsereggel akart az újságíró nyakára menni, nemcsak azt kellett bizonyítania, hogy ez az egész sztori nem igaz, hanem azt is, hogy ez a híresztelés az ő pici lelkét megbántotta. A személyiségi jogi kártérítési perek nagy rákfenéje volt mindig, hogy a bíróságnak vizsgálnia kellett, hogy vajon a konkrét kijelentés eredményezett-e kárt az illetőnél, vagyis olyan pszichés traumát, lelki megpróbáltatást, ami miatt neki kártérítés jár. De hát a bíró nem pszichológus, nincs ideje hosszú terápiás beszélgetéseken kihámozni, hogy milyen traumát okozott a páciensnek az adott cikk, karikatúra, fotó, stb.
Ezért vezeti be az új Ptk. a sérelemdíj fogalmát. Ez egy objektíve meghatározott összeg, ami a felperesnek akkor jár, ha megsértették a személyiségi jogát. Nem kell tehát többé azt is bizonyítani, hogy kinek a lelkivilága hogyan sérült, elég megállapítani, hogy az adott kijelentés sértő. Persze az összeg meghatározásakor a bíró az egyéb körülményeket figyelembe veheti, mert nyilván teljesen más, ha valakiről a helyi újság újságírója ír egy megalázó cikket, mint ha egy országos napilap.
De ha már ennyire objektívek akarunk lenni, akkor ki kellene mondani mást is a Ptk.-ban, ami eddig többé-kevésbé érvényesült a bírósági gyakorlatban, de nem egységesen. Nevezetesen az, hogy a közszereplő politikusok személyiségi joga csak szélsőségesen sértő és kirekesztő kijelentések esetén élvezhet előnyt a véleménynyilvánítás szabadságával szemben. (Radikális vélemények szerint egyáltalán nem.) Nem ugyanaz, ha a sarki zöldségesről írok egy fikázó cikket, vagy ha egy politikusról. Egy politikusnak nagyon minimális személyiségi jogai lehetnek csak, ellenkező esetben az újságírók, emberek nem mernének véleményt mondani róla, azt a rendszert pedig nem demokráciának hívnák. Az egyik kedvenc jelenetem jutott most eszembe A mások élete című filmből, amit most be is vágok ide, remélem érthető lesz, miért.

Magyarországon csak az biztos, amit törvényben mondanak ki (az se mindig), ezért nem ártana, ha belevennék a fent elmondottakat az új Ptk.-ba. De a politikusok ritkán szúrják tökön saját magukat. Talán azért is tárgyalják hipergyorsasággal a Ptk.-t, nehogy valakinek eszébe jusson beleírni ezt?

Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. szeptember 3., szerda

Változnak a direkt marketing szabályai


Szeptember 1-jétől új szabályok vonatkoznak a spamre és a direkt marketing tevékenységek egyéb (legális) formáira. Az elektronikus kereskedelmi törvény az új reklámtörvény hatályba lépése miatt módosul, ugyanis ez átfogó szabályokat ír elő az összes reklámra. A spammerekkel szemben fellépésre jogosult Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ezentúl csak magánszemélyek bejelentése alapján köteles eljárni a spamekkel szemben. Tehát ha egy céges e-mailről érkezik bejelentés, akkor az NHH nem köteles eljárni, de mérlegelhet, s attól függően határoz majd az eljárás megindításáról, hogy hány bejelentés érkezett már az adott spammelő ellen, mekkora a jogsértés mértéke, stb. Kérdés persze, hogy milyen e-mail címnek minősül a vezetéknév.keresztnév@cégnév.hu, vagy pl. a marketing@cégnév.hu.
Ami viszont a reklámtörvény legfontosabb szigorítása, hogy direkt marketing tevékenység csak akkor végezhető, ha az érintett előzetesen és kifejezetten hozzájárul a szolgáltatáshoz, illetve megadja a nevét és a lakcímét is. Ezeket a személyes adatokat a reklámozónak a hozzájárulókról vezetett adatbázisban fel kell tüntetnie.
Ez az a szabály, ami kiütötte a biztosítékot a marketingszakmában, és - adatvédelemmel foglalkozó emberként - nálam is. Az indoklás szerint ez a rendelkezés az adatbázisok és a megadott hozzájárulások hitelességét szolgálja. Valószínűleg abba nem gondolt bele a törvényalkotó, hogy a magyar ember nem szívesen adja meg személyes adatait egy hírlevél kedvéért. Ha valamit mégis beleír a kitöltendő mezőbe, akkor az nagy valószínűséggel nem a saját neve és címe lesz. Tegyük fel, hogy ez a hamis címet megadó vevő rosszindulatú is, és spambejelentést tesz az NHH-nál. Ha utóbbi összeveti a cég adatbázisát a lakcímnyilvántartással, és rájön, hogy ni, ez egy kitalált cím, akkor mi történik? Megbünteti a reklámozót, mert a cím meghamisításával hozzájárulást szimulált??? De tegyük fel, hogy az igazi adatait adta meg a vevő. Feltétlenül szükséges a lakcímem ahhoz, hogy igénybe vegyek egy hírlevelet?
A személyes adatok védelme olyan alkotmányos jog, amely törvénnyel ugyan korlátozható, de ez a korlátozás szükséges és az elérni kívánt cél érdekében arányos kell, hogy legyen. Azt hiszem, az előbbiekből látszik, hogy szerintem ez a szabály szükségtelen is, meg aránytalan is - megérne egy próbát az Alkotmánybíróságon.
Elmaradtak ellenben azok a szigorítások, amelyekről korábban szakmai körökben szó esett. Egyrészt nem szigorodott a spam miatt kiszabható pénzbüntetés mértéke: továbbra is legfeljebb 500 ezer Ft lehet, ami megkérdőjelezi az egész szabályozás értelmét, hatékonyságát. Másrészt ebből az egész buliból továbbra is kimaradnak a hagyományos postaládánkat eldugító reklámújságok: a lakcímnyilvántartásból szerzett adatokat tehát továbbra is fel lehet használni postai reklámanyagok terjesztése céljára, kivéve persze, ha utólag a reklám címzettje azt megtiltja, aminek a lehetőségét a reklámozónak biztosítania kell.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. augusztus 28., csütörtök

A youtube-os konyhai videó és a szerzői jogok


Ma már bárki könnyedén készíthet és interneten megoszthat amatőr videókat egy mobiltelefon és egy átlagos számítógép segítségével. Mielőtt azonban így cselekszik, nem árt végiggondolni tettének jogi vonatkozásait is.
Történt, hogy 2007 februárjában egy bizonyos Lenz nevű amerikai hölgy feltöltött a Youtube-ra egy mindösszze félperces videót, amin az épp járni tanuló kisfia Prince Let's go crazy című számára tologatja a dömpert:

Ezek után alig pár hónappal a Universal Music felkereste a YouTube-ot, hogy Prince szerzői jogainak védelmében letiltsa a videót. De az anyuka sem volt rest, a videó lekerülése után az amerikai szerzői jogi törvény "fair use" (tisztességes felhasználás) szabályára hivatkozva kérte, hogy helyezzék vissza a videót. A fair use alkalmazásának feltétele egyebek mellett, hogy a nyilvánosságra hozott mű nem kereskedelmi céllal és ésszerű mértékben használja fel a szerzői jog által védett művet.
Az ügy a bíróságon végződött, ahol kimondták, hogy az internetre feltett házi videókban a szerzői jog által védett anyagok ésszerű mértékig a jogtulajdonos engedélye nélkül is felhasználhatók. A bíró kiemelte, hogy a legtöbbször az ilyen perekben túlhangsúlyozzák a szerzői jog megsértését, és mellőzik a jóhiszeműség feltételezését, s hogy a jogtulajdonos köteles mérlegelni, mielőtt bármilyen jogi lépést tesz, hogy valóban tisztességtelen felhasználásról van-e szó. Olyan döntés született most tehát az USA-ban, amely köztudottan szigorúan fellép a szerzői jog védelmében, amely talán először védte meg a felhasználót a kiadók túlkapásaival és a szerzői jog szó szerinti, abszolút értelmezésével szemben.
Az erre vonatkozó szabályok a magyar jog szerint is hasonlóan alakulnak. A szerzői jogi törvény 34. § (1) bekezdése szerint:
A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.
Ez a rendelkezés azonban csak a szabad felhasználás korlátaira vonatkozó általános szabály tükrében értelmezhető:
A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.
A magyar jog is ismeri tehát a "fair use" fogalmát, csak éppen fordítva közelíti meg a témát: kimondja, hogy bárki idézhet a műből részleteket szabadon, csak legyen ott a forrás és a szerző, de indokolatlanul ne sértse a szerző érdekeit, és legyen tisztességes. Ebbe mindenki azt magyaráz bele, amit csak akar. A bíróságok feladata, hogy döntéseikkel kirajzolják a tisztességes felhasználás határait. Engem mindenesetre megesz a kíváncsiság, hogy hogyan döntött volna hasonló ügyben egy magyar bíróság...







Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. augusztus 24., vasárnap

Hogyan legyünk sikeresek az interneten?


Könnyed vasárnap délutáni videó következik angolul tudóknak arról, mi a siker receptje a harmadik évezredben. Kicsit "offtopic", mert jogi vonatkozása a videónak nincs túl sok, de annyira tetszik, hogy felrakom:




Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. augusztus 21., csütörtök

Spammelhet-e egy levelezőrendszer?


A jelek szerint egyre ingerültebbek a felhasználók a kéretlen e-mailekkel, azaz a spamekkel szemben. Nem is olyan rég írtam arról, hogy a levelesládánkba kerülő e-maileknek ma már közel 80%-a spam, s ennek megfelelően kb. 3 éve szigorodtak is a hazai spam szabályok.
Egy érdekes ellentmondást azonban a körültekintő szabályozással sem sikerült elfedni. Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy a legtöbb levelezőrendszer az általunk küldött e-mailek alján elhelyez egy-két soros reklámcsíkokat, mintegy utóiratként. Ez teljesen más természetű hirdetés, mint a megszokott felső vagyoldalsó bannerek, illetve a Gmailben előforduló, tartalomhoz kapcsolt Adwords hirdetések: a címzett ugyanis közvetlenül az e-mail alsó részén, hagyományos szövegformátumban találja meg a reklámot, s így az a benyomása lehet, hogy azt a feladó helyezte el az e-mailben.
Amikor valaki nyitni akar egy e-mail fiókot, akkor ahhoz a szolgáltató felhasználási feltételeit el kell, hogy fogadja. Márpedig a Gmail szolgáltatói szerződésében például kifejezetten szerepel:

17.3 A Szolgáltatások rendelkezésre bocsátásáért és igénybevételéért cserébe Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Google reklámokat helyezzen el a Szolgáltatásokon.

A freemail szabályzata is hasonlóan fogalmaz:
A [freemail]-t működtető [origo] fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációkor megadott adatok alapján Felhasználóinak célzott (perszonalizált) hirdetéseket (úgynevezett banner és szöveges formában), reklámleveleket, valamint a levelek végén található reklámot küldjön. (10. pont „Adatvédelem")

Ehhez képest az elektronikus hirdetés küldése akkor nem minősül spamnek, ha a címzett ahhoz előzetesen hozzájárult. Amikor a szolgáltató egyoldalúan előír olyan felhasználási feltételeket, hogy jogosult legyen reklámokat elhelyezni az e-mail végén, akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy az a felhasználó egyezik csak bele, aki a levelével ezt a reklámot elküldi, de az, aki megkapja, nem. Kivéve persze, ha maga is ugyanazon szolgáltató felhasználási feltételeit fogadta el. A céges e-mailcímekre is érkeznek olyan privát levelek, amelyeknek végére a web alapú levelezőrendszerek elhelyezik a reklámcsíkot.
Vajon jogosan cselekszik-e ilyenkor a szolgáltató? Véleményem szerint csak a "hálózaton belül" küldött e-maileket van joga hirdetéssel ellátnia, mert ott mindkét fél azonos feltételekhez járult hozzá a fiók nyitásakor. A többi hirdetés azonban egész egyszerűen spamnek minősül.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. augusztus 5., kedd

Családi fotóból reklámposzter


Nemrégiben bukkantam rá az alábbi videóra, ami egy régebbi TV Ügyvédjéből van. Az eset a következő: apuka felrakja az internetre a családi fotókat a kislányáról, majd döbbenten veszi észre, hogy az egyik fotót egy cég fényképes újsághirdetésben használta fel. A cég ügyvédje a panaszukra úgy reagált, hogy sem jogellenesség nem történt, sem kára nem származott belőle a kislánynak.

A sikeres kártérítési keresethez ugyanis négy feltétel szükséges: jogellenes magatartás, kár, okozati összefüggés és felróhatóság.
Az első feltétel ebben az esetben rögtön háromszorosan is teljesül. Egyrészt említik a riportban a személyiségi jogokat, valamint az ügyvéd ismerteti a Ptk. ide vonatkozó részét, miszerint képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett személy hozzájárulása szükséges. Másrészt az adatvédelmi biztos is elmondja, hogy személyes adat csak akkor kezelhető, ha az érintett előzetesen hozzájárult (az arckép ugyanis személyes adatnak minősül). Harmadszor viszont, és ez csak a videó végén vetődik fel egy félmondatra, szerzői jogokat is sért az, aki más fényképét jogosulatlanul felhasználja.
A videóban arról beszélnek sokat, hogy az apának kell bizonyítania a kárt, és hogy ez mennyire nehézkes. Valóban, a személyiségi jogok megsértésekor kártérítési pert indítani csak annak érdemes, akinek jó ügyvédje van, vagy akit mondjuk kézzelfogható kár ért, mert pl. kirúgták a munkahelyéről, vagy el kellett a szégyentől hagynia a lakókörnyezetét stb. A lelki sokkot, a pszichés terheket, az emberi méltóságon esett csorbát ugyanis sokkal nehezebb bizonyítani, márpedig ha nincs kár, akkor nincs kártérítés.
Az adatvédelemre hivatkozva ugyanerre a következtetésre kell jutnunk: igaz, hogy a jogellenességet itt az apának nem kellene bizonyítania, mert a cégnek kellene azt, hogy jogszerűen jutott a fotóhoz, vagyis a kislány személyes adatához; azonban, ha kárigénye van, akkor megint csak neki kell bizonyítania a kárt. De legalább egyszerűbben elérheti a fotó további felhasználásának megakadályozását.
Ha viszont arra hivatkozik, hogy azok a fotók szerzői művek (és ez a szerzői jogi törvény 1999-es módosítása óta szinte minden fényképre igaz), akkor a kár bizonyítása is egyszerűbb. Hiszen a szerző a műve felhasználása után díjazásra jogosult. Ha az apuka hozzájárult volna a fotó felhasználásához, akkor azt bizonyára ellenérték fejében tette volna, azonban így egy egész jól meghatározható kár érte: az a pénz, amit általában a reklámpiacon egy ilyen méretű és minőségű reklámfotóért kérni szoktak, s amitől ilyenformán elesett.
Ha pedig egyik jogcím sem bizonyul szerencsés útnak, még mindig hivatkozhat a Ptk. jogalap nélküli gazdagodásának szabályaira, az ugyanis tiltja, hogy bárki jogellenesen vagyoni előnyre tegyen szert más rovására.
Persze tudom, ez a magyarázat kissé tankönyvszagúnak bizonyul. Bevallom őszintén, gyakorlat híján nem tudom, melyik út a járhatóbb. Célszerű lehet azonban ilyenkor az adatvédelmi biztos állásfoglalását kérni, az ő eljárása ugyanis díjmentes és aránylag gyors, és bár - egy bírósági ítélettel szemben - nem kényszeríthető ki, mégis van egy hivatalos papír a kezünkben. Az ombudsman működésének eddigi tapasztalatai alapján elmondható az, hogy állásfoglalásainak nagy presztízse van, a jogalanyok általában eleget tesznek a döntésének.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. augusztus 3., vasárnap

Cenzúra az interneten: törvény kényszerít rá?


Valamikor Internet-korszak kezdetén Amerikában a Prodigy nevű internetes pénzügyi híroldal szolgáltatója ellen pert nyert egy amerikai befektető, mert róla az oldal egy látogatója azt írta valótlanul, hogy befektetési csalást követett el. A döntés alapja az volt, hogy a hírportál fenntartotta magának a jogot, hogy oldalán a hozzászólásokat moderálják. Azáltal pedig, hogy a moderálást magukra vállalták, vele együtt - így a bíróság - a jogsértő tartalomért való felelősség is rájuk szállt. Azóta már más a helyzet az USÁ-ban, mert törvény mondja ki, hogy a tartalomszolgál
tató nem felelős a mások által az oldalán elhelyezett tartalomért.
Az EU-ban és Magyarországon viszont nem ilyen egyszerű a helyzet. Akinek kicsit is köze van az internetes szolgáltatásokhoz, vagy volt már saját weboldala, az bizonyára találkozott már azzal a nagyon hosszú nevű törvénnyel, amit a szakirodalom is csak Ekertv.-nek, vagy Ektv.-nek rövidít. Ez szabályozza ugyanis - többek között - a szolgáltatók felelősségét az általa közzétett tartalomért.
A törvény megkülönbözteti a szolgáltatót (ő tulajdonképpen a tartalomszolgáltató, aki lehet akár egy egyszerű blogger is, ugyanis nem muszáj reklámtevékenységet folytatni ahhoz, hogy valaki annak számítson) és a közvetítő szolgáltatót, ezen belül is az internetszolgáltatót, (pl. UPC, T-com) a caching szolgáltatót, a tárhelyszolgáltatót (pl. extra.hu, freeplanet, stb.) és a keresőszolgáltatót (Google, Yahoo).
A tartalomszolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért felel. Vagyis például ezen a blogon én felelek mindenért, amit írok, de azért már nem, amit pl. valaki egy hozzászólásban ír, ezért nekem nem kell cenzúrával foglalkoznom (de persze lehet).
A közvetítő szolgáltatók általában nemigen tudják ellenőrizni, mi zajlik az oldalaikon, ezért tőlük nem várható el, hogy cenzúrázzanak.
Mégis erre kényszeríti őket a törvény. Egy videómegosztó oldal például a törvény szerint csak akkor mentesül a felelősség alól, ha nincs tudomása a közzétett anyag jogsértő voltáról; másrészt akkor, ha ugyan tudomást szerzett a jogsértő információról, de haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról, vagy nem biztosít hozzáférést. Tehát ha írok egy levelet például a egy blogszolgáltatónak, hogy Gipsz Jakab blogjában feltöltött rólam néhány fotót, amik sértik a személyiségi jogaimat, akkor a szolgáltató tudomást szerez a jogsértő tartalomról, és ha jót akar magának, akkor haladéktalanul intézkedik, különben őt vonják felelősségre. A saját érdekében cenzúrázni fog, anélkül, hogy megvizsgálná, tényleg igazam van-e, amit végső soron bíróságnak kellene eldöntenie. Ez a rendszer igencsak kedvez a rosszhiszemű felhasználóknak.
Külön szabályok vonatkoznak viszont a szerzői jogi és védjeggyel kapcsolatos jogsértésekre. Ha valakinek a szerzői jogát vagy védjegyét valamely internetes tartalom sérti, akkor értesítheti a tárhelyszolgáltatót a jogsértő tartalomról, s ilyenkor ő köteles 12 órán belül eltávolítani az anyagot, s erről értesíteni annak közzétevőjét. Ha viszont a feltöltő 8 napon belül kifogásolja az anyag eltávolítását, akkor a szolgáltatónak kötelessége azt visszahelyezni, s ilyenkor a "sértettnek" két választása van: vagy pert indít és egyben kéri, hogy ideiglenesen vegyék le a tartalmat az oldalról, vagy büntetőfeljelentést tesz. Mindkét esetben a szolgáltatónak megint le kell vennie a tartalmat az oldalról, amíg a végső szót a bíróság kimondja. Ha kiderül, hogy mégsem volt jogsértő a közzététel, az ugyan ciki, de a szolgáltató nem vonható emiatt felelősségre.
Ez a pingpong mérkőzés viszont még mindig jobb, mint az előző eset, hiszen a közzétevőnek is van beleszólása, ha tiltakozik, vissza kell rakni a művet az oldalra, és a panaszos pereljen, ha akar. Ez lehetővé teszi, hogy merő rosszakarásból ne lehessen eltávolítani valamit egy oldalról. Azonban ez a szabály csak a szerzői jogokra vonatkozik, másra nem. Vagyis ha nem tetszik, amit rólam valaki egy fórumban ír, akkor írhatok egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, hogy a komment sérti az emberi méltóságomat, ezért távolítsák el. A szolgáltató pedig feltehetően így is fog tenni, mert nem akarja kockáztatni a felelősségre vonást. Ez a helyzet tarthatatlan, túl nagy teret enged az önhatalmú cenzúrának, amit pont az Internet esetében, amely a legdemokratikusabb médium, nem kellene megengedni. Helyesebb lenne a másodikként leírt megoldást a szerzői jogok mellett a többi jogsértés esetére is kiterjeszteni.



Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. július 16., szerda

Spamtelenkedés


Idén harminc éves a spam. Az első kéretlen, marketingcélú levelet 1978. május 3-án a DEC komputergyártó küldte el 400 postaládába. A Message Labs friss felmérése szerint idén júniusban az internet levélforgalmának 76,5 százaléka volt spam, minden 134 emailből egyben vírus volt, és 277 levélre jutott egy adathalász próbálkozás.
A spam Magyarországon is töretlenül népszerű (2007-ben e-mail marketingra mintegy 3,6 milliárd forintot költöttek, persze ennek egy része nem spam volt). Annak ellenére így van ez, hogy itthon is szigorúan bünteti a jog a spamet: valószínűleg sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy mik a direkt marketing szabályai, úgyhogy vegyük szépen sorra.

Először is, a fő szabály az, hogy elektronikus formájú hirdetést csak az érintett előzetes hozzájárulásával szabad küldeni. Amíg a papír alakú direkt marketinget választva egy cég lakcímadatokat kérhet a lakcímnyilvántartótól egészen addig, amíg az illető ezt meg nem unja, és azt le nem tiltja, addig az e-mail útján küldött üzeneteknél fordított a helyzet: amíg nem engedélyezem előzetesen, addig minden reklám spam. (Megjegyzem, szó van arról, hogy a postai direkt marketinget is a szigorúbb szabályozás alá vonják.)

A leggyakoribb hivatkozás a spamekben, hogy "e-mail címét nyilvános adatbázisból vettük". Nos, az Internet jelentős része mindenki számára elérhető adatbázis, amelyen valóban sok helyen szerepelnek e-mail címek is, amelyek különféle célokból lettek közzétéve, de semmiképpen sem azért, hogy "erre a címre küldjetek spameket". Ha valaki tényleg imádja a spamet, még akkor sem tehet ilyen nyilatkozatot általánosságban, a szükséges előzetes hozzájárulás ugyanis csak a konkrét cég konkrét hirdetéseire vonatkozhat. Még az ún. engedélykérő levél is spamnek minősül, vagyis kamu az olyan hivatkozás, hogy "mi csak engedélyt szeretnénk kérni a későbbiekre nézve elektronikus hirdetések küldésére". Az sem számít, hogy csak társadalmi célú a hirdetés, és az sem, ha egyébként biztosítják a "leiratkozás" lehetőségét. Ezt különben az olyan hirdetések esetén is mindig biztosítani kell, amelyekhez a címzett korábban hozzájárult.

Milyen jogi lehetőségei maradnak akkor tehát a hirdetőnek? Egyrészt, ha valamely regisztráció során kínálja fel a cég, hogy "rendszeres hírlevelet" küld, akkor ez beleegyezésnek számít. (Ezért kell mindig résen lenni a különféle, előre kipipált regisztrációs elemek kitöltésénél.) Másrészt egyetlen szűk kivételt mégis enged a jog: nem spam ugyanis, ha csak egy linket, domain nevet és/vagy e-mail címet küldenek a címedre. Ilyenkor végülis rajtam múlik, hogy hozzájárulok-e a hirdetés megjelenítéséhez, ha rákattintok a linkre.

Mi a teendő, ha nagyon bosszantanak a spamek? A legfontosabb, hogy díjmentesen eljárást lehet indítani a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál, a bejelentést a spam-bejelentes@nhh.hu e-mail címre kell küldeni. Jól jellemzi a trendet, hogy míg 2006-ban alig 300 panaszt adtak be, addig 2007-ben már ezernél is több ügy volt, amelyeknek a felében marasztaló határozat is született. A hatóság jogosult 50-től 500 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabni. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a napi több millió spamből mindössze ezer jut el egy évben a jogi eljárásig, ráadásul a 2007-es statisztika szerint ezek közül csak 15 esetben szabott ki a hivatal bírságot, összesen 1,7 millió forint értékben, akkor könnyen belátható, hogy a spam sajnos megéri. A már említett javaslat egyébként felemelné a bírság maximális határát egymillió forintig, de valószínűleg még ez sem tartana sokakat vissza. Addig is az egyedüli megoldás, ha körültekintően jelentetjük meg e-mail címünket a világhálón.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. július 15., kedd

Újságírói etika és az adatvédelem

Meglepő cikket olvastam nemrég. Elég hosszú, úgyhogy elmondom röviden. Volt egyszer egy újságíró szerelmespár, akiknek megromlott a kapcsolatuk, és mindenféle disznóságokat műveltek egymással: van a történetben feljelentés, iwiw-re felrakott fotók, sárdobálás, ahogy köll. A legérdekesebb azonban az, ahogyan a Magyar Újságírószövetség belekeveredik a történetbe: hivatalból vizsgálatot indít a fickó ellen (aki nem is tagja a testületnek), majd - mivel ő nem is jelent meg a MÚOSZ által kitűzött meghallgatáson, kizárólag a lány elmesélésére alapozva meghoz egy állásfoglalást, amely felkerül az internetre, kitálalva teljes névvel két személy magánszféráját, intim viszonyait. Az Etikai Bizottság állásfoglalását azóta módosították, jelenleg egy - a férfit illetően - anonimizált változat érhető el, ugyanis a férfi feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a MÚOSZ ellen, mert megsértette jó hírnevét, amikor a kapcsolata részleteit feltette az internetre.
„A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága bármiről véleményt alkothat, hiszen Magyarországon bárki elmondhatja a véleményét bármiről. Szólásszabadság van" - hangzik a cikkben a MÚOSZ érvelése.
Csakhogy, mint minden alkotmányos jog, a szólásszabadság sem korlátlan. Ezzel a MÚOSZ-nak is tisztában kellett lennie, hiszen maga az állásfoglalás is idézi a Sajtótörvény 3. § (1) bekezdését, ami így hangzik: "A sajtószabadság gyakorlása (…) nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével”. Ez lefordítva annyit jelent például, hogy a véleményem nem valósíthat meg becsületsértést, nem sértheti mások magántitokhoz, magánszférához valamint jó hírnévhez való jogát.
Márpedig egy ilyen bensőséges természetű ügy részletei nem tartoznak a nyilvánosságra. Nem véletlen, hogy a házassági bontóperekben is általában kizárják a nyilvánosságot. Az pedig nem igényel különösebb magyarázatot, hogy a MÚOSZ honlapja ez esetben ilyen nem kívánt nyilvánosság.
Ugyanakkor az újságíró szervezet szerint ezen a fórumon a szakma védelme érdekében a szakmailag elmarasztalt személy nevének feltüntetése "nem jelent többet, mint ami bármelyik telefonkönyvben is olvasható". Ez tévedés. A telefonkönyv valóban személyes adatokat tartalmaz, de azoknak a közléséhez az érintett hozzájárult. Hiszen aki nem akar benne lenni, az megteheti, hogy ne legyen benne. Másrészt a telefonkönyvben kizárólag név, cím és telefonszám szerepel, és nem olvashatók benne az ember magánéletéről mindenféle pikáns részletek. Ez ugyanis nagy különbség: ez alapozza meg azt, hogy a MÚOSZ ebben az esetben nemcsak az adatvédelmi törvényt sértette meg, hanem az illető személyiségi jogait is.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. július 12., szombat

Hogyan rendelünk pizzát pár év múlva?


Az alábbi videót az American Civil Liberty Union készítette, hogy bemutassa, hogyan is néz ki, amikor a cégek adatbázisai egymással összekapcsolódva sok kis Big Brothert hoznak létre. Egyelőre ez még csak fikció...



Az angolul nem tudók kedvéért: a bejövő hívás alapján azonosítják a pizzát rendelő ügyfelet, akinek a bankadataitól kezdve az egészségügyi adatain keresztül mindenét látják.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. július 11., péntek

Köztéri kattintgatások


A lesifotósokról általában az ágyúnyi fényképezők és a verekedő, bujkáló sztárok jutnak az ember eszébe. Magyarországon - azt gondolom, szerencsére - ez a szakma még gyerekcipőben jár, no meg az itthoni sztárok nemhogy bujkálnak a sajtó elől, de egyenesen megsértődnek, ha már hosszú ideje nem kapnak nyilvánosságot.
Van azonban a fotózással kapcsolatban egy olyan jogi témakör, ami idehaza mostanában elég gyakran előkerül: a közterületen zajló események fotózása. Aktualitást adtak ehhez a 2006-os utcai zavargások, a különféle politikai gyűlések és a legutóbbi melegfelvonulás is. Most tekintsünk el ezeknek az eseményeknek a minősítésétől, vizsgáljuk meg őket jogi szempontból.
Az emberek többsége hajlamos azt gondolni, hogy köztéren bármihez joga van, így aztán bárkit le is fotózhat. Pedig nem így van. Amikor valakit az utcán lefényképezünk, az illetőnek elvileg előtte engedélyeznie kell ezt, legalább olyan módon, hogy észreveszi a kamerát, ámde hagyja magát fotózni (ezt hívják ráutaló magatartásnak). Tévedés, hogy attól, mert valaki híres ember, közszereplő, automatikusan fotózhatóvá válik. Még ha egy kedvenc színészemet is látom lejönni a metró mozgólépcsőjén, ez ugyanolyan magánügynek számít a jog szempontjából, mintha akárki más sétálna ott lenn. Nem az illető foglalkozása az, ami eldönti a köztéri fotózás jogszerűségét, hanem az adott helyzet.
A Ptk. ugyanis azt mondja nekünk, hogy a közzétételhez nem kell az érintettnek hozzájárulnia, ha a felvétel nyilvános közszereplésen készült. Ilyennek számít minden olyan rendezvény, esemény, ami befolyással van a helyi vagy országos társadalom alakulására. Szerintem például míg egy nyári fesztivál nem tartozik ide, addig egy valamilyen politikai vagy társadalmi célt hirdető felvonulás igen.
A következő kérdés, hogy a rendezvény résztvevői közül ki fotózható. Attól, hogy valaki elmegy egy rendezvényre, még nem biztos, hogy egyben azt is szeretné, ha a másnapi újság címlapjára felkerüljön. Ez azonban részben tőle is függ. Ha ugyanis ő valamilyen formában aktívan is közreműködik az eseményekben, akár csak egy transzparenst emel a magasba, onnantól jogi értelemben az ő részvétele nyilvános közszereplésnek minősül, az erről készült fényképet pedig nyilvánosságra lehet hozni. Ugyanakkor, ha csak passzívan vesz részt, akkor kell a hozzájárulása a kép készítéséhez.
Ez alól egy fontos kivételt ismer a joggyakorlat: amikor a felvétel nem egy-egy embert, hanem nagyobb tömeget ábrázol, és a kép nem egyenként, hanem összességében ábrázolja őket, ilyenkor szintén nem kell hozzájárulást kérni a rajta szereplő személyektől.
Az utcai zavargásokról megjelenő sajtófotók tehát több szempontból is védettek a rajtuk szereplő személyek akaratával szemben: egyrészt ezek általában emberek nagyobb csoportját ábrázolják, másrészt a média általában pont nem a békés, passzív résztvevőket fotózza, hanem azokat, akik valmilyen formában tevékenyen alakítják az adott rendezvényt, például azáltal, hogy tojást vagy köveket dobálnak. Megjegyzem, ha bűncselekmény elkövetését észleli valaki, akkor azt joga van rögzíteni, az így készített felvétel a bíróságon bizonyítékként is felhasználható.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2008. július 10., csütörtök

Leskelődő ügyfélszolgálat


A minap egy amerikai kábeltévé-előfizető elégedetlen bejegyzést hagyott hátra szolgáltatójáról egy közösségi oldal üzenőfalán, mire nem kis meglepetésére perceken belül felhívták telefonon, hogy mondja el nekik, mi a baj.
Ennek a cikknek az elolvasása után az első gondolatom az volt, hogy nálunk már az is nagy szó, ha az ügyfélszolgálatos segítőkész, bárcsak mi is ott tartanánk, hogy a szolgáltatók - szó szerint - lesik az ügyfél minden szavát...

Aztán előtört belőlem a jogász. Az adatvédelem szerintem egyik legnagyobb dilemmája, hogy hogyan kezelje azokat az eseteket, amikor arról van szó, hogy a felhasználók önkéntesen adnak meg magukról mindenféle adatokat a világhálón, anélkül, hogy belegondolnának abba, hogy ezeket később bárki, bármilyen más céllal felhasználja.

A magyar jogi szabályozásnak is fontos eleme az ún. célhozkötöttség elve, vagyis ha az érintett valamilyen adatot magáról közzétesz, azt csak a közzététel céljához kötötten lehet felhasználni. Tehát ha például egy lány egy klubban megadja egy fiúnak a telefonszámát, akkor azt vélhetően a vele való flörtölés reményében adja meg, és nem azért, hogy a fiú utána szexhirdetést adjon fel a számával.

De mi a helyzet a közösségi oldalakra feltett profilokkal? Ezek az oldalak elsősorban az ismerősökkel folytatott kommunikáció céljára hozták létre, de sokan használják ezeket karrierépítésre, társkeresésre, marketing vagy politikai célokra is, sőt, vannak kifejezetten karrierközpontú közösségi oldalak is. Ezeknél a profil tulajdonképpen egy online CV, ami azzal a céllal jött létre, hogy azt ismeretlenek minél többen megnézhessék, annak segítségével kapcsolatba lépjenek vele.

Kérdés, hogy meg lehet-e minden közösségi oldalnál egyértelműen határozni, hogy mi a célja. Ebben támpontot jelenthetnek a felhasználási feltételek, illetve a privacy policy. Például az Iwiw adatkezelési szabályzata ezt írja:


"A felhasználó önkéntes döntése alapján a profilban megadott adatok estében belső internetes közösség alkotása, a felhasználók azonosítása. Az adatokat a szolgáltató felhasználhatja arra, hogy a honlap látogatása során a letöltött oldalakon megjelenő hirdetési csíkokon (banner) személyre szabott reklámok jelenjenek meg. Az adatok ilyen célú felhasználását a felhasználó – leiratkozással – megtilthatja."


Érzésem szerint a "belső internetes közönség alkotása" fogalom alá nem lehetne belemagyarázni egy kábeltévé ügyfélszolgálatának azon magatartását, hogy a szolgáltatásával kapcsolatosan a felhasználó által közzétett negatív kritikára hivatkozva felhívja az ügyfelet, hogy tisztázzák a problémát. Természetesen sem az amerikai törvényeket nem ismerem, sem a konkrét oldal adatkezelési szabályzatát, így az ügyet jogilag nem tudom megítélni. Etikailag viszont kétségesnek tartom azt a módszert, hogy többmillió felhasználó hozzászólásait, közzétett profiljait szűrik át abból a célból, hogy ellenőrizzék, ki, mikor, mit írt az adott cégről. Inkább költsenek több pénzt a szolgáltatás javítására, vagy az ügyfélszolgálat hatékonyságára.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

Beköszöntő

Ki ne ismerné George Orwell 1984 című klasszikusát? Az író 60 évvel ezelőtt szinte félelmetes pontossággal rajzolta meg, merre fog tartani a világ, mi lesz az ezredfordulón a legfontosabb érték: az információ. Az államok egyre nagyobb mértékben vonják ellenőrzésük alá állampolgáraikat, egyre több azonosítóval rendelkezünk, a piaci szereplők óriási versenyt folytatnak adatainkért, a multinacionális cégek milliókat költenek egymás és saját dolgozóik megfigyelésére, szenzációhajhász újságírók és paparazzók lesik a sztárok és politikusok mozdulatait, tévékamerák, térfigyelőkamerák, kamerás telefonok és közösségi oldalak rögzítenek rólunk információkat nap mint nap.
Joggal félünk-e Orwell "Nagy Testvérétől", kell-e és lehet-e ellene fellépni, jogos-e a paranoiánk? Zavarba ejtő kérdések ezek, pedig ez csupán egy azon témák közül, amik ebben a blogban helyet kapnak. Jogi és etikai problémák sokaságával kell szembesülnünk a mai információs társadalomban, amelyekre gyakran nem adható egyértelmű megoldás, a jog pedig túl lassan reagál az új helyzetekre.
Gondolatébresztő, vitaindító jellegű postokat szándékozok közzétenni, remélve, hogy sokan hozzá fognak majd szólni.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Látogatók száma 2008. augusztus 5. óta:

Amplio Keresőmarketing
Internet.wyw.hu
Magyar Honlap Linkek
LinkBank